Alapanyag
Az alapanyagokat elsősorban az alapján választjuk ki, hogy mire szeretnénk használni. A kanavák, aidák, hímzővásznak osztályozásával csak ezután foglalkozhatunk.
A legnagyobb választékot a keresztszemes hímzésekhez találhatjuk. Többféle gyártó, többféle terméke közül választhatunk. Vásárlás előtt ne csak az ár, valamint a szélesség legyen a döntő. Az alábbiakban megpróbálom röviden vázolni a különbségeket. A hatalmas választék nem leírható. erre szoktuk mondani, hogy látni kell ahhoz, hogy lefedhető legyen a teljes választék, még vízlepergetőset is találhatunk. Zweigart, Permin, Rico, különböző osztrák vásznak tartoznak a kínálathoz.
Az anyagokat a sűrűségük, a gyártójuk, valamint a minőségük alapján is érdemes megkülönböztetni.
Ebben a termékkörben is érvényes az, hogy nem minden az ár. Egyes anyagok szálszövése nem olyan mint másoké. Az anyag akkor szép, ha minden irányban egyenlő négyzetekből áll. Általában az árfekvések ezen a különbségen alapulnak. A másik különbség a sűrűség és a szín. Az aidákat én a sűrűségük alapján szoktam osztályozni.
Hagyományosnak a 14"-est tekintem. Ezen az anyagon a kezdők is boldogulnak, de akinek a szeme már nem tökéletes az is jól látja. Ebben a sűrűségben 1 cm-re 5,5 öltés jut. Rengeteg színben, köztük márványosban is tartjuk. Üzletünk kiváló minőségű Permin aidavásznakat tartunk, emellett gyengébb minőségű anyag is megtalálható, a minőségi különbség megtekinthető. A hat szálas osztott hímző kettő, vagy három szálával hímezzük.
A 16”-os méret eggyel sűrűbb anyagot jelent. Ebben a sűrűségben 1 cm-re 6,2 öltés jut. Ebből a sűrűségből már csak kiváló minőséget tartunk. Aki tartósan hímez, az tudja, hogy ha a befektetett idő egy rossz végeredményben nyilvánul meg, az az ember kedvét szegi. Ebben a sűrűségben is többféle színűt tartunk, Permin minőségben. A hat szálas osztott hímző két szálával hímezzük.
A 18”-as méret a következő sűrűsség. Ebben a sűrűsségben 1 cm-re 7,1 öltés jut. Hatalmas színválasztékban, köztük antikolt lenben, Permin minőségben. Az osztott hímző egy, esetleg két szálával hímezzük.
A 20”-as az aidák közül még hímezhető és beszerezhető méret. Fehér színben Permin minőségben árusítjuk. A hat szálas osztott hímző egy szálával hímezzük.
A 14”-esnél ritkábbakat, amelyekben 4 öltés vagy még kevesebb van, általában kelimezésre szoktam ajánlani. Zweigart anyagot tartunk ebben a sűrűségben. Ezekbe lehet csillagöltéseket is hímezni, kelimezni akár hímzőfonallal, akár vékonyabb kötőfonallal. De sokan, szerintem helytelenül gyerekeknek is ezt viszik. A gyerekeknek ezt a sűrűséget azért nem ajánlom, mert ugyan a "lyukak" nagyok, de mivel nagyobbak emiatt az öltések is sokkal könnyebb összehúzni. Kipróbáltam a saját gyerekeimmel is, de náluk is ezt tapasztaltam. Szerintem amelyik gyerek megérti, hogyan kell a kereszteket leszámolni egy teljesen üres anyagra, azoknak a 14 "-es aida teljesen megfelelő.
Hímzővászonnak minden olyan anyagot használhatunk, amely szálszámoláshoz jó. Egyenlő szálkockákból áll, a tökéletes anyag minden irányban (fel-le, x-y tengelyen is) egyaránt szabályos négyzeteket ad.
Hímzővászonból rengeteg gyártó rengeteg anyagával találkozhatunk a piacon. Az öltéseket alapvetően minden harmadik négyzetbe öltjük, így alakul ki a keresztöltés. Ennek megfelelően a hímzővászon megfeleltethető az aida vásznaknál megismert méreteknek is. A hímzővásznak között találhatjuk a panama és takácsvásznat is.
Mind az aidavásznakból, mind a hímzővásznakból kifejezetten terítőanyagokat is találhatunk. Mintásakat, betéteseket méretreszegetett, vagy méterbe kaphatót.
A subázáshoz kétféle lyuksűrűségű (1 cm-re 2, illetve 1,5 öltés) alapanyag kapható. Ehhez a technikához a Susi kötőfonalat ajánlom.
A suba alapanyagból készíthetünk klasszikus duci párnát, keresztszemes technikával bármilyen leszámolható minta alapján, de készíthetünk belőle táskát is.
Gobelin alapanyagból is többféle sűrségüt tartunk.